Dicséretre méltó?

Szeretem, ha szidnak!

Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember, aki szereti, ha szidják.
Megkérdőjelezhető öröm, az igaz. De csak így kapok megerősítést a sikereimről. Egyenes, őszinte megerősítést!

Élettapasztalatom szerint, akiket dicsérnek rendszerint semmiben sem kiemelkedők és nem különböznek az emberek hétköznapi tömegétől… ezért is dicsérik őket.
Nagyon sztereotípikusak és egyszerűek, van bennük valamiféle élet, emberi boldogság, siker megfűszerezve néhány helyi problémával.

Személy szerint az ilyenek nem inspirálnak…
őszintén szólva…
hidegen hagynak!

A másik oldala ennek a megfigyelésemnek, hogy az igazán okos és sikeres emberek elég sok szidalommal találják szembe magukat.
A legkiválóbbak nem csak tudósok, celebek, hanem azok az emberek is akik közemberek, de saját környezetükben valamiben másokhoz képest kiemelkednek hajlamosak nagyon kemény kritikával és a tömeg gyűlöletével találkozni.

Hogy miért?

Mert irigységet, fekete negatívságot és félreértést okoznak! Csakis azért, mert nem sztereotípikusak és a hétköznapi emberek számára így a saját életük csak egy lassú elnyűtt keringő érzetét kelti, amiben nincs semmi izgató, váratlan, csak az elmúlás felé sodró unalmas bizonyosság és megszokás. Ezt ezek az emberek hajlamosak biztonságnak hívni… tévesen!
Az ilyen emberek egyszerűen remegni kezdenek, amikor az előbb említett sikeres embereket látnak, mert nagyon tisztán értéktelennek érzik magukat az ilyen személyiségek közelében.

A “sikeres” kifejezés nem beskatulyázható.
Megfoghatatlan és ezer arcú szó,
mert a sikert mindenki önmagához képest méri!

Ha az interneten látok valakiről egy csomó negatív, utálatos kritikát, mindig felkelti az érdeklődésemet. Elkezdem tanulmányozni és mindig rá kell jönnöm, hogy ez egy unikum, egy igazán értelmes és érdemes személyiség.

Olvastam egyszer egy idézetet, ami nagyon megragadt bennem:

“Annyi utálatos dolog van benned, hogy biztos vagyok benne, hogy csodálatos ember vagy!”

Ezért szeretem, ha szidnak…

Így látom, hogy előre fele menetelek úgy, hogy lábnyomot hagyok magam után. Nem pedig egy már meglévőbe lépkedek.

Előre lépek, cselekszem és ha nincs tetteim nyomán gyűlölet, – amit nem mernek a szemembe mondani, de a kisugárzásuk és titkosnak szánt lopott pillantásuk tagadhatatlan – akkor elkezdek azon gondolkodni, hogy jó irányba haladok-e?
Végülis, ha nincs gyűlölet, hanem irányomba mindenki boldog és elismerő, akkor nagy valószínűséggel katasztrofálisan csökken az energiaszintem és kezdek sablonossá válni…
Szerencsére, ez eddig nem jellemző az életemre!

Hozzászólás

Kategória: complicated, core, mertmegérdemlem, mizantróp, szemérmetlen

Jól gondold meg!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s