recept kategória bejegyzései

Baklava, a posztapokaliptikus világ hűtőinek kincset érő rejtett finomsága

Akik szeretnek zombis játékokkal időt eltölteni, azoknak biztosan ismerősen cseng a Dying Light név. Ha fel kéne sorolnom a számomra TOP 5 játékot jelentő neveket, nálam biztos előkelő helyen szerepelne!

Ha pedig túl kell élni, akkor túl kell élni!

Na ebben bizony – egy olyan világban – tuti segítene egy-egy elhagyatott hely, elhagyatott hűtőjében fellelt baklava.
Kevés mennyiségben is irdatlan kalória, egyenlő túlélés. Kell ennél többet érő kincs?

Nem!

Igaz, nincs zombi apokalipszis. Csak korona világjárvány. Meg bezártság és kijárási korlátozás. Szájmaszk viselési kötelezettség… és természetesen, el ne felejtsem a kihagyhatatlant: Győrfi Pál!

Nem tudom melyik variáció jobb…

Na ezek bizony vannak… körítve sok beszűkült, ostoba, megvezethető emberrel.
Mindegy is, ebbe nem kívánok bele menni és részletesebb véleményt nyilvánítani, sokkal fontosabb téma a mai.

Mégpedig a baklava!

Férjem közölte, hogy édeset enne. Persze hozzá tette, nem muszáj, csak örülne, jól esne neki.
Na puff, ugyan mikor tudok én nemet mondani!? De itt a pici 2 hónapos kis csöppségünk, akinek bizony vannak “csak Anya kezében van összkomfort és világbéke” pillanatai.

Kellett valami könnyen, gyorsan elkészíthető. Ami kielégíti egy megrögzött hedonista ritkán előbújó édesség iránti vágyakozását. Itt jött a képbe a baklava!

Szóval, ha bárki unja a korona mizériát, van fölös ideje, energiája és levegője a szájmaszk mögött, az készítse el ezt a koronát érdemlő ízlelőbimbóknak tömör gyönyört okozó édességet. Meg fogja koronázni a napját, az holt biztos!

Hozzávalók:
– réteslap (2×9 lap)
– 650 g cukor
– 100 g méz
– 400 g darált dió
– 1 ek. fahéj (őrölt)
– vaj vagy margarin
– 3 dl víz

20200422_224700

Előszőr egy edénybe bele öntjük a vizet, fahéjat, a mézet és 250 g cukrot. Indukciós tűzhelyen 9-es fokozaton (normál tűzhelyen erős lángon) összeforraljuk homogén állagúra kb. 10 perc alatt. Majd a kapott szirupot félre is tehetjük, amíg maga a süti el nem készül.

Előmelegítjük a sütőt légleveréses módban 180 fokra. Amíg bemelegszik összeállítjuk a baklavánkat!

20200422_224824

Egy edényben összekeverjük a 400 g darált diót a megmaradt 400 g cukorral, majd félretoljuk, amíg meg nem töltjük vele a réteslapokat.

Photo Collage_20200422_225034344

Megolvasztjuk a vajat. Ha időközben elfogyna, olvasztunk még hozzá.
Egy tepsinek az alját, amibe a réteslapok elférnek, kikenjük a megolvasztott vajjal. Rárakunk egy réteslapot, majd azt is megkenjük vajjal és rétegezhetjük rá a többit. Minden egyes lapot szépen kikenünk, így elhasználva 9 darabot.

Ezt követően a cukros diónkat ráöntjük a 9 kikent lapja. Elsimítjuk, hogy egyenletesen befedje mindenhol.

Jöhet a következő 9 lap.

Photo Collage_20200422_225139108

Az első réteslapot, amit a diós töltelékre teszünk, mind a két oldalt megkenjük, hogy kevésbé csúszkáljon. A fennmaradó lapokat is egyesével megkenjük.
A legutolsó réteslap legtetejét is vajazzuk, majd fogunk egy éles kést és előre felszeleteljük a sütit.

Photo Collage_20200422_225312222

Betesszük az előmelegített sütőbe 30-40 percre (sütőtől függően)! Nekem személy szerint 33 perc elegendő szokott lenni.
Amikor ezzel megvagyunk, az éppen kivett forró baklavára rákanalazzuk az előre elkészített fahéjas szirupot és hagyjuk állni minimum 30 percet.

Fogyasszuk jó étvággyal!

De előtte ne felejtsük levenni a szájmaszkokat
és alaposan kezet mosni!
Esetleg megkínálni Győrfi Pált is szigorúan 1,5 méterről!

20200422_225344

Hozzászólás

Kategória: complicated, covid-19, gamer girl, korona, mertmegérdemlem, mizantróp, recept, szarkazmus

Rozé… de nem a bor, hanem a kacsa

Nem ismerek olyan embert, aki ne látta volna a Mátrix című filmet.

Megvan, ugye?

1999. nyara… Mátrix film… Cypher áruló jelenete… nem? Mondom máshogy!

Cypher steak jelenete.
Na ugye, hogy megvan!

Olyan gusztusosan vág belőle egy szeletet és olyan élvezettel veszi a szájába és rágja meg, hogy onnantól valahogy már nem taszított a “nyers hús” gondolata, sőt. Tudtam, hogy nekem bizony ki kell próbálnom, milyen is egy angolos steak.

Itt kezdődött minden.

Ki lett próbálva és nekem személy szerint bejött. Nagyon is. Követte a tatár beefsteak, ami ugye nem, hogy angolos, hanem kék. (A “kék” kifejezés jelenti a teljesen nyersen fogyasztandó húst, “sütési fokát” tekintve tehát egyáltalán nincs hő kezelve, nyers!)
Páromnak szintén megmaradt a jelenet, nyomot hagyott, akárcsak bennem… zsák a foltján… neki ellenben az angolos megoldás kicsit meredek, maradt a közepesen átsütött steaknél. Ízlések és pofonok. 

Ellenben, amit most hoztam, azt még ő is szereti, úgy elkészítve, ahogy annak lennie kell és ez nem más, mint a rozé kacsamell.

Ma pedig, ha már ez a fogás kerül terítékre, gondoltam megosztom, hiszen ez az étek megérdemli, hogy adózzak neki ezzel a bejegyzéssel. Hogy miért? Ki kell próbálni és többé a “Miért?” kérdés fel sem fog merülni senkiben!

Hozzávalók:
– 2-4 db bőrös kacsamellfilé (résztvevők számának és étvágyának függvényében)
– himalája só
– 2-3 db narancs leve (mérettől függően)
– 2 gerezd fokhagyma
– 1 ek. juharszirup
– 2 ek. méz
– 4-5 db édesburgonya (mérettől függően)
– 1 ek. margarin

Szeretem, amikor a köretnek szánt zöldségekből nem hajtjuk ki az ízeket és vitaminokat. Ezért használom személy szerint előszeretettel a Tupperware MicroGourmet edényt, ami egy fémedény mikrós használatra, ami a rajta lévő speciális műanyaghoz hasonló bevonata miatt a mikrohullámokat nem engedi át.
Az alsó edénybe helyezünk csak egy csekély mennyiségű vizet, ami a zöldségekkel (akár hússal is, ha azt készítünk benne) nem érintkezik, annak gőzével párolja, így megőrizve minden fontosat!

Ebbe az edénybe pakolom a megpucolt és nagyobb darabokra vágott édesburgonyákat, majd 700W-on 20 percre mikróba teszem.
Miután kész, egy evőkanál margarint teszek a párolt zöldségre és krumplinyomóval pürésítem, adok hozzá ízlés szerint egy kis sót és meg is vagyunk a köretünkkel.

De még miközben a batátáink párolódnak…

Photo Collage_20200127_125354878

Fogjuk a kacsamelleket és a bőrös felét beirdaljuk oly’ módon, hogy a húsba nem vágunk bele! Sózzuk himalája sóval és közepes hőfokon ropogósra sütjük.
A másik oldalát is sózzuk, majd magas hőfokon 45 másodpercig kérgesítjük.
Átrakjuk egy tepsibe a bőrös felével felfelé és előmelegítjük a sütőt 175 fokra.

De mielőtt betesszük, van még egy kis csavar!

A kisült zsírjához hozzá facsarjuk a narancsok levét, belenyomjuk a kettő gerezd fokhagymát, hozzá adjuk a juharszirupot és a mézet, majd közepes erősségen besűrítjük a szószt!

Visszatérünk a kacsánkhoz és a kész mázzal megkenjük a bőrös felét, utána pedig mehet az előmelegített sütőbe 10 percig.
Tipp: Hagyjunk egy kis mázat, mert a sütési idő felénél átkenjük újra a kacsánkat, majd a sütés végén grill fokozatra kapcsolunk plusz 5 percre még bent hagyjuk, hogy még ropogósabb legyen a végeredmény

Kész a köretünk, kész a husink.

Nincs is más teendőnk, mint:

Ízlésesen tálaljuk és élvezzük a rozé kacsamell adta élményeket!

20200127_122808

Hozzászólás

Kategória: elegant, mertmegérdemlem, recept, style

Másnaposság? Smoothie!

Egyre kevesebbet bír a gyomrom, mert a Pici egyre nagyobb ott bent. Mit is várok 34 hetesen?
Ennek okán, mostanában egyre kevesebb szilárdat eszem, amit levesekkel helyettesítek főleg. Illetve egy nagy-nagy kedvencemmel, a smoothie-val.

Igaz, ezt inkább a délelőtt folyamán preferálom, mert gyümölcs tartalma miatt savas, és hát az alvás most kincs számba megy, egyre inkább abba fog és próbáljuk semmivel sem hátráltatni.

Hiszen ki akar magának rosszat?
Senki!

Ráadásként egy olyan változatát hoztam mára, ami nem csak finom, és kivált egy reggelit vagy tízórait, de ha kicsit vad volt az előző este, azt is orvosolja!
Állapotomat tekintve, nekem mostanában és még egy ideig sajnos, ilyen bajom nem lesz, de tényleg kimondottan hatásos másnaposság ellen!

v2oktkqTURBXy85M2NlY2Y5NzNhN2M4ZjIxYzhiYTg1M2YwOWU3NzYxZS5qcGVnkpUDAEfNCE_NBKyTBc0DFM0Bwg (1)

Másnaposan az ember fel tudná a hűtő egész tartalmát falni, miközben szomjas, mint a bűn. Nos, ha ez a turmix lecsúszik a szénhidráttal teli ételek és temérdek víz után fohászkodó kiszáradt torkunkon, akkor még ezt a sóvárgást is nagy-nagy mértékben csökkenti. Eközben pedig hidratál, pótolja az ásványi anyagokat és nyomelemeket, amiket sikeresen kihajtottunk magunkból.

Ha nem csak kedvtelésből készítjük, hanem az előbb említett macskajajra, akkor ezt a smoothie-t reggel, éhgyomorra érdemes fogyasztani, mert ezáltal helyreállítja az emésztést és segíti a méregtelenítést is.

Mutatom a trükköt:
– 2 dl vaníliás szójatej
– 1 db banán
– 3 dkg zabpehely
– 3 dkg sütőtökpüré (mirelit sütőtökből is tökéletes)
– 2 ek. juharszirup
– 1 marék spenót
– 1/4 édesburgonya vagy avokádó (én az előbbit preferálom inkább)

Turmixba pakoljuk a hozzávalókat, és hagyjuk, hogy a gép dolgozzon!
Ha kész, élvezzük a krémes felfrissülést!

Egy plussz tipp:
Miután kész a smoothie, adhatunk hozzá egy teáskanál chiamagot is. Keverjük jól össze, hagyjuk állni 3-5 percig.
Így még laktatóbb italt kapunk, amivel akár délig is megússzuk éhségérzet nélkül.

Még másnaposan is!

17014160_1041032_e00d86a766b5423cfa4abe6990d78d66_wm

Hozzászólás

Kategória: fitt, másnaposság, recept, reggel

Az ezerarcú, avagy a zabkása

Frusztráció… rengeteg dolog okozhatja. Nehéz leküzdeni, átlépni felette.

Nekem személy szerint ez a legkönnyebben mozgással sikerült.

Edzéssel.

De az Élet ezt egy vízszintes vonallal áthúzta.
Egy határozott kibaszott vonallal, már hónapokkal ezelőtt…

Tulajdonképpen édes kín, hiszen a Pici egészségesen fejlődik és annyit mozog (büszkén mondhatom a szüleire üt, mind a kettőre, e téren), hogyha megérkezik, már nem kell sírnom tétlenségre kárhoztatva, hiszen újra visszatérhet az életembe az edzés, az aktív pihenés, a jövés-menés. Tűkön ülve várom!

Ellenben!

Addig a napig nincs más lehetőségem, mással kell levezetnem a felgyülemlett dolgokat. Itt jön a képbe egy másik dolog, amit rendszeresen csinálok és mondhatni a hobbimmá is vált az évek folyamán. A főzés.

Ami pedig a fentebb említett mozgékony életvitelünkhöz kapcsolódik, az nem más, mint a kedvenc reggelim, ami még egészséges is és nem elhanyagolható a tény, hogy piszok egyszerű is egyben. Ez nem más, mint a zabkása!

Tudni kell rólam, hogy van pár berögzült szokásom a konyhában.

Nem vagyok se vegán, se vegetáriánus nem ez van szokásaim háttérben!

Ilyen például az, hogy csakis Himalája sót használok és abból is olyan keveset, hogy szinte mondhatom magamra, hogy nem használok sót. A másik, hogy a bors száműzve van a cukorral együtt!
Édesítés gyanánt juharszirupot, nagy-nagy ritkán mézet használok! Nem használok olajat, csak kókusz olajat vagy zsírt. Az utolsó pedig, hogy nuku tejtermék! Szójatejjel, vegán tejföllel, sajttal, margarinnal helyettesítem a sima tejtermékeket.

Az alább leírt zabkása recept ezen szokások betartásával készül a mi ízlésünkhöz igazítva.
Ezt természetesen egyéni variálás után bárki bárhogyan készítheti!
Nem csak alapanyag felhasználás tekintetében, de elkészítésének metodikájában is ezerarcúnak mondható, ez a királyi reggeli.

Alaprecept, minden flanc nélkül!

Két személyre a következő adaggal és módon szoktam dolgozni:
– 4 dl vaníliás szójatej
– 2 ek. juharszirup
– 4 ek. zabpehely (finomszemű)
Egy edénybe öntöm a tejet, belekanalazom a szirupot és jól elkeverem. Majd hozzáadom a zabot. 3-4 percet állni hagyom, majd a tűzhelyen közepes lángon (indukciós tűzhely esetén, amilyen az enyém is 7-es fokozaton) forralni kezdem.
Forrástól számítva addig kevergetem, míg kellemes krémes állagú nem lesz. Két tányérba kimerem és már kész is vagyunk!

Ez persze a szó szoros értelmében minden módon variálható. Lehet utólag gyümölccsel tálalni, vagy forralás közben hozzá adni a gyümölcsöket.
Akár kókusszal vagy fahéjjal is színesítheted az ízvilágát, de különböző magvakkal is gazdagíthatod.

Határt csak elméd és fantáziád szabhat ennek a tökéletes reggelinek!

20200117_202748

Személy szerint az én kedvenc variációm a következő:
Hedonisták álma,
csak így nevezem.

Két személyre a következő adaggal és módon szoktam dolgozni:
– 4 dl vaníliás szójatej
– 2 ek. juharszirup
– 4 ek. zabpehely (finomszemű)
– 3 ek. kókuszreszelék
– 1 tk. (kicsit púpozott) őrölt fahéj
– 1 doboz áfonya
– 1 db banán
Egy edénybe öntöm a tejet majd belekanalazom a szirupot, a kókuszreszeléket, a fahéjat és jól elkeverem. Hozzáadom a zabot. 3-4 percet állni hagyom. Ez idő alatt az áfonya felét összenyomom pépesre villával és a keverékhez adom. Ezt követően a tűzhelyen közepes lángon (indukciós tűzhely esetén, amilyen az enyém is 7-es fokozaton) forralni kezdem.
Forrástól számítva addig kevergetem, míg kellemes krémes állagú nem lesz. Két tányérba kimerem. A megmaradt áfonyával és a felkarikázott banánnal díszítem.

Jó étvágyat!

20200117_202832

Hozzászólás

Kategória: fitt, mertmegérdemlem, pain&gain, recept, reggel, vonzódás